A világ külön sarkaiban ülünk,
vitorlázik a csend a végtelen időben,
szárnyamat deresre csípi a fagy,
tollaid naptól pergelődnek,
amikor nálam éjfél van,
nálad rózsaszín alkonyat.
Isten ingujjban a tenger felett nyújtózik,
és nálam felgyújtja a domb felett
a sárga csillagokat.
Meztelen talpad márvány-homokba süpped,
csizmás lábamra vízrajzokat fest a tél.
Csipkebogyó-bíbor a hajnal,
és négykor homlokon csókol a hirtelensötét.
Kinyitja óceánszemét szemedben az ég,
a szerelem az egyetlen állandó,
mi eget éggel összeköt,
az éjfelet az alkonyattal,
a homok márványát
az angyalfehér hóval,
ajkad csókra nyíló szárnyát
tüdőszín ajkamra forrasztja.
Love is the only constant
We sit on opposite poles of the world,
silence sails through infinite time,
my wing frostbitten in penance,
your feathers torched by the sun,
when midnight falls upon me,
pink dawn rises for you.
God stretches his shirtsleeves above the sea,
and he turns the yellow stars on
above the hillside on my end.
Your bare feet sink into the marble sand,
hydrography is rendered by winter on my boot-clad feet.
Rosehip scarlet is the dawn,
and your forehead is kissed by sudden darkness at four a.m.
The sky opens its ocean eyes in yours,
love is the only constant,
we are connected from sky to sky,
from midnight to dusk,
by sudden darkness,
from marbled sand to
the angel white snow.
Your lips parted like wings,
soldering my mauve colored lips.
Miriam Grunwald fordítása
