A Herman Ottó Múzeum és tagintézménye, a Miskolci Galéria, és a 2024-ben húszéves Spanyolnátha művészeti folyóirat a színházi világnapon, 2024. március 27-én a Thália-házban rendezte a miskolci színjátszás bicentenáriumát is köszöntő R_epertoire – 10. Spanyolnátha Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálét. A tárlat kurátora: Vass Nóra, a Herman Ottó Múzeum osztályvezetője. Köszöntőt mondott Kákóczki András, a Miskolci Galéria […]
A küldeményművészet jelenléte
„A vidék egyetlen színházi múzeuma” – hangsúlyozzuk a szlogenben a miskolci színészmúzeum különlegességét. Ám legalább ennyire kuriózum, hogy a színházi múltat bemutató kiállítások, programok mellett helyet kapnak a kortárs művészeti törekvések fókuszába helyezett színháztörténetiségből építkező, értékteremtő tevékenységek. Így a Spanyolnátha művészeti folyóirattal közösen szervezett tárlatokkal, eseményekkel nemcsak túllépünk a nosztalgiamúzeum besoroláson, de aktívan hozzájárulunk új kortárs alkotások […]
A mail art Miskolcon
Nem túlzás kijelenteni: a hazai küldeményművészet történetébe Miskolc már több mint negyedszázada beírta a nevét. E művészettörténeti tény mozzanatait foglalta össze a miskolci színészmúzeumban bemutatott Marcelland 25 – hétMAILföldes utazás a küldeményművészet világában 1998-2023 című tárlat a múlt évben. Számos, nagyívű projekt gondoskodott arról, hogy a világ mail art művészeinek körében Miskolc neve ismerős legyen. […]
Postán maradó közösségi repertoár
Minap a közösségi oldalon egy posztom is közösségivé vált: poétikai haszonszerzés céljából kerestem agyonhasznált, két szóból álló, bosszantó kifejezéseket, szókapcsolatokat repertoár-bővítés céljából.
Kun Marcella az e posztom alá gyűlt több mint félszáz hozzászólás-repertoárból partnerével, a mesterséges intelligenciával karöltve készített alkotást.
Tényleg művészet
Manapság egy küldeményt elküldeni tényleg művészet. 2 történet Szereplők: SPN, VT, HGY és sokan mások. Helyszínek: MI, MÁ, HE, po 1. történet: MI városban po-n. A po-i dolgozó hölgy felveszi a küldeményt, amely nagyobb méret (A/3), mint amit az SPN po fiókba be lehet tenni! Tehát ő felveszi küldeményként, HGY kifizeti rendesen. Három nap múlva […]
Adzs színművész repertoárja
1976. Veszprémi Színházi Fesztivál,
Szekszárdi Kisérleti Színpad előadása.
Christian Morgenstern-Jánosi György:
Akasztófaénekek.
Christian Morgensternt, a költőt,
adzs alakította
adzs alakításáról a sajtó:
adzs hitelesen alakította a költőt.
A színpad közepét a Nagy Lalula
szobra uralta fenségesen.