Apám volt
Apám volt, édesapám,
és apám szájából szép volt az igaz.
Egy hete csendesen elköszönt,
elköszönt és beköltözött.
Ez az elmúlás. Ebből vagyok.
Tanít és tanított. Ebből vagyok.
Apám volt, édesapám,
mást nem mondhatok,
a föld mától másként forog.
Stációk
I. Miként döntsek? Szív vagy tömeg? Semmi dolgom ne legyen azzal az igaz emberrel? De a tömeg, de a szív? Miért én ítélek? Nincs ki helyettem ítéletet mondjon? Nincs, ki átvegye tőlem? Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam, az ítélet tiéd, enyém a szánalom. Az utókor majd átírja, mihez nincs, nem is volt jogom. II. Ezt kértem, akartam, hittem. Kérhettem? Akarhattam? Hittem? Anyám mindig azt mondta, ha erős hittel kérem, akkor úgy lesz. Anyám hitte. Anyám hite az én hitem, a hit. Hát most itt van, vállamon nyugszik, talán meg is nyugtat. Erre készültem, most mégis. Anyám hitte. Anyám hite, a hitem. III. Az első a legnehezebb. Nem hiszed, hogy tovább mehetsz. Az első a legnehezebb, nem hiszed, hogy van ki szeret. Az első a legnehezebb, nem hiszed, hogy holnap is lesz. Az első a legnehezebb, nincs a család, ki felnevelt. Az első a legnehezebb, mert előtte még sosem volt ez, sosem estél el, sosem fájt, de lehet, mert ott volt anyád, ki óvott, kötényébe zárt. Az első a legnehezebb, ezt persze csak hiszed, mert az első a legkönnyebb. IV. Tudom édesanyám. Tudom, hogy fáj. Mióta fogantam, mellettem álltál, mellettem állsz. Törékeny vagy mégis, ha te nem vagy, én nem vagyok. Ne sírj, a könny most nem segít, szíved dobbanjon velem, mint eddig. Ez segít most nekem. V. Ki vagy? Mellém állsz? Ki vagy, ki most könnyíted a terhem. Nem ismerlek. Nem ismersz. Miért vagy most velem? Nem félsz, hogy miattam? Nem félsz, hogy nem ismernek? Nem félsz, hogy félre is ismernek? Nem félsz? VI. A kezed olyan nyers. Szemed olyan tiszta. Ki vagy? Veronika? Hűs ez a kendő, ez most segít. Fáradok, látom, érzed. Hidd el, nem tudod. Ez a kendő most megnyugtat, éltet. Veronika, köszönöm. Vérzek. Élek. VII. Hittem, az első fáj, de újra botlott a láb, a térd már jobban fáj. Itt volt édesanyám, Simon mellém állt, Veronika kendőt nyújtott, ez most mégis fáj. Elestem. Érzem. Fáj. Menni most mégis muszáj. Bukásod várják, vagy azt, hogy talpra állj? VIII. Ne sírj, ne sírjatok. Itt vagyok. Köszönöm, köszönöm, hogy most is mellettem vagytok. A szív most újra dobban, újra mozdul a láb. Asszonyok, nekem fáj. Asszonyok, ne sírjatok. Asszonyok, jobb most már. IX. Erősnek kell lennem. A test gyenge, a szív dobog. Azt hiszed, ez semmi? Most érzem, nagy dolog. Sercen a bőr, az izom sajog. Harmadszor botlik a láb, de lélek sürget: tovább, tovább. Hogyan is mondjam? A lélek tovább. X. Elvetted? Elvetted, mi neked örömet okoz? Nekem az nem számít, mi kívülre ragyog. Picit koszos? Picit véres? Benne élet ragyog. Elveheted tőlem a ruhám, ettől még önmagam vagyok. XI. Mi fáj neked? Nekem mi fáj? Szeg bennem a táj. Szeg? Megfeszít? Azt hiszed, ez fáj? Nekem az fáj, mi neked fáj, hogy neked fáj. Nem engem, nem nekem, de tudom, hogy fáj. XII. Miért? Elhagytál engem? Téged képvisellek, érted? Tőled jöttem. Nem fáj. Nem az fáj, csak a levegő fogyott el. Vörösre festve a gerenda, még egy utolsó lélegzet. Egy utolsó szó, egy utolsó. XIII. Mint mikor születtem. Újra öledben, drága édesanyám. Megnyugvás ez nekem. Megnyugvás vagy, édesanyám. A többi néma csend. XIV. Elfáradtam. Fáradt vagyok. Hittem bennetek, magamra hagytatok. Ott voltatok, de most hagyjuk, most nyugodok. A szikla nem sír, ti se sírjatok. Mit mondjak most, én mindig itt vagyok.Cetlik a tasakból
1
Ha Ha
Ha Ha
Ha Ha
Hatásos.
Halálos.
Tavaszi kabátos, félig mosott,
zsebre teszem.
Nem kérlelem tovább.
Mosatlan.
Mosdatlan bevásárlószatyor
ágyam végében.
Valahová készülök, valahová.
Lehet soká lesz, mire megjövök,
de bedobok egy fél, na jó egész.
(Ezt mégsem írhatom,
mit szólna hozzá.)
2
Szólnál rám, ha kérlek?
Kértelek,
nem kertelek.
Szenvedésünk lehet,
meg lehet nem is
szenvedés, csak védelem,
ide lopódzik szellemem,
mint hű kutya, ha
(mindig a kutya)
van még valami,
amit nem féltem,
minden félelmedbe
beleléptem.
S te most menekülsz,
mint riadt kutya
(mindig a kutya).
3
Ősz van,
korán sötétedik.
Szürkület-reszket a táj.
Távolnak tűnik az ünnep,
új szavakat keresünk,
recsegnek a régiek.
Vakon pendülnek, eltűnnek.
Voltam csak,
ki élni akart.
Tanítani.
Sóhajom súlya kimondhatatlan-kimondom.
4
Beléd szenderülök.
Felemelő szavak helyett
csak mosoly gyűrte arcom
simul szemgödröd fenekére.
Simulj a földbe.
Bátran énekelj az állózuhanásban.
Maradok még.
Utolsó leszek.
Lekapcsolom a villanyt,
ha elmegyek.
