Mindig szerettem volna színpadon szerepelni, talán a rokonságom miatt – nagynéném és unokanővérem is erre a pályára lépett –, vagy csak vonzottak a poros deszkák, meg az a fránya önmegmutogatási vágy, amit tudományosabban exhibicionizmusnak hívnak. Egyszer még beépített ember is voltam, no nem a szó politikai értelmében, hanem csak úgy, játékból. Egy kedves hajdani tanítványom roppant módon vonzódott a színjátszáshoz, és gimnáziumi évei alatt elhatározta, hogy osztálytársaival együtt eljátssza Paul Foster I. Erzsébet című darabját, úgy, hogy az előadás kettős színpadon indul.