Tompának és Hermanéknak
Ahol minden együtt,
ahol mindenhol egyedül.
Ahol szoborrá dermed az idő.
Ahol Ottó madárdalt fest.
Ahol Mihály hangja
szórt morzsa,
levélről-levélre
szétszóródó rezgés.
Léptek nyomában
elmosódó testek,
a föld szaga, cseppkövek, időcsomók.
Kövek beszélnek.
Csend hangjai – rajz és szó
összekeverednek.
Közös csendjükben
a víz suttog,
séta és megállás,
a percek peremén.
A ködben táncolnak –
hárman.
Villanásnyi ösvények
végtelen képe előttük.
Alig kivehető mozdulatuk
új világok létrejöttét idézik elő.
Kamilla szemei,
a papíron – mint napszövet,
tengernyi idő,
éteri megváltás.
A szálló árnyéka
látomás vagy jövő.
Érintések
szóban és kézben.
Felfedezőútra indulnak,
idő szövetén lépnek át.
Ahol minden együtt,
ahol mindenhol egyedül.
