Tavaly, majdhogynem napra pontosan, ugyanitt, a Tompa plusz Petőfi címmel rendezett 23. Légyott köszöntőjében mondtuk el, hogy a Légyott alapítójától, szervezőjétől „tudjuk, s talán nem árulunk el vele nagy titkot: bízhatunk benne, hogy hamarosan lesz majd a sorban Tompa plusz Herman Ottóné , ahol a „né” a felső indexben Vass szerint arra is utal, hogy Herman Ottó felesége nem leánykori nevén, Borosnyay Kamillaként publikált: írásai, kötetei férjezett nevén láttak napvilágot.”

A „hamarosan” szót aztán még az aznapi megnyitón pontosítottuk „jövő évre”-re: bejelentettük az idei projekt-címet, a Tompa plusz Herman Ottóné-t.

Sosem történt ez még meg azelőtt, vagyis sosem neveztük meg, az operafesztiváli Légyottok idején sem, hogy kit lát vendégül Bartók vagy Kékszakállú, s aztán az Operafesztivál megszűnése óta, az első „Vidám Pávás” Tompa-plusz, a Tompa plusz Garay-n sem mondtuk, hogy a következő évben Tompa plusz Petőfi lesz.

Annak megnyitója óta így majd’ egy esztendejük volt azoknak, akik számíthattak rá, hogy újból felkértjei lesznek a projektnek, hogy megalkossák a Tompa plusz Herman Ottóné témakörében műveiket.

S meg kell mondjuk, szerintünk ez a lehetőség érződik is a műveken: a képzelet játékaként átgondolt, megfontolt, elmélyült alkotások születtek; ez nem azt jelenti, hogy korábban ez másképp volt, de idén még egybehangzóbb, még összetartóbb Tompaplusz-ság születhetett.

Ha emiatt ránk mondják, múzeumosokra, hogy Herman Ottó miatt elfogultak vagyunk az ügyben, ám legyen, rendben, elfogultak vagyunk. Nekünk erre okot adnak a művek: a Légyottal méltó módon emlékezünk rá, hogy 110 éve hunyt el Herman Ottó, s hogy 125 éves a róla elnevezett miskolci múzeum, melyet idén az Év Múzeuma-díjjal jutalmaztak.

Kell-e ezt jövőre felülmúlni? Nem, mert nem a túlszárnyalás a cél. Legyen elég hozni az eddigi formát. Ehhez azonban el kellene mondanom a jövő évi Tompa plusz tematikáját…

Rendben, eláruljuk, hogy Vass Tibortól ismét tudni lehet, mi a terv:

Tompa két, kétszáz éve született miskolci díszpolgárt lát vendégül: Jókai Mórt és Lévay Józsefet.

A sovány, gyomorbeteg küllemű figurák általában rögeszmések, régi fixációm Ferenczi. Innen a Déryné utcától néhány háztömbnyire egy miskolci könyvárus fiaként született Sigmund Freud barátja, a pszichoanalitikus Ferenczi Sándor (1873. július 7. Széchenyi utca 13. szám). Meghatározó esszéjének borzalmas címe: A nem kívánt gyermek és halálösztöne. Onnan, Ferenczitől tanulom és emlékeztetem magam arra folyamatosan, hogy „A gyermeket végtelen szeretettel, gyengédséggel és gondoskodással arra kell késztetni, hogy megbocsájtsa szüleinek, hogy a világra hozták anélkül, hogy neki magának bármi ilyen szándéka lett volna.”

Borosnyay Kamillának nincsen gyereke. Meséket ír meg olyan novellákat, melyekben sok a gyerekszereplő és emellett vigyáz Ottó bácsira, aki ötvenéves koráig annyit cigizik – napi száz szál és néhány szivar – hogy belebetegszik, na akkor tűnik fel pesti bérlakásán a Kolozsváron éppen csak megismert Kamilla ápolni őt, az agglegény tudós Herman Ottót. Felgyógyul, de a biztonság kedvéért Borosnyay hozzámegy feleségül, nehogy újra könnyelműsködni kezdjen az öregfiú. Esküvőjüket 1885. július 26-án Miskolcon, az avasi református templomban tartják.