Sarkkörök
Figyeljé’, kisanyám, me’ csak egyszer mondom el. Ez az én helyem! Ez az első napod, mi? Pláne! Már rosszul indítasz. Mi az, hogy nem vettél észre? Pedig elég nehéz nem észrevenni egy ekkora testet. Na, csússz egy kicsit arrébb. Mondjuk úgy két saroknyit. Úgy, hogy ne is lássalak! Még elcsalogatod a kuncsaftjaimat ezzel a girhes testeddel. Jó, hogy hogy nem rövidebb szoknyát vettél fel. Még összekeverem a cérnát valami szőrszállal. Ja, hogy neked olyan nincs is? Hah, hol élünk, hallod!? Na, figyeljé’ kisanyám, me’ csak egyszer mondom el. Különben honnan szalajtottak, mi? Csak nem a Gyurihoz tartozol te is? Mostanában vért frissít, aszonta. Kell a vérfrissítés, ezzel a szöveggel biggyeszkedett tegnap. Hiába nah, bögyös macából csak egy van és az én vagyok közel s távol. Belém legalább belém lehet fulladni. A kipárnázott elsőosztályt sokkal jobban szeretik, mint a fapados járatokat. Ezt jól jegyezd meg, kisanyám. Honnan való az a szemre kis lakkcsizma, he? A Gyuritól kaptad? De felvitte az Isten a dolgát! Nah, leszel te még repedtsarkú, majd akkor megemlegetsz, de akkor már alulról fogom szagolni az ibolyát. Na, figyeljé’ kisanyám, me’ csak egyszer mondom el, ha már ide szórt a sors, gyere és tanulj az öregtől. Csak megmarad valami abban a vézna agyadban. Az első és legfontosabb, nem vesszük el mástól a helyet. Milyen helyet, hát ahová kiállsz, kisanyám, a sarkot, az út szélét, érted? Azon a kis területen, amit kiharcolunk magunknak, föl s alá sétálunk peckesen. Cici ki, pocak be. Mondjuk, neked előbbi nincs. Na mindegy. Risza, risza. Tedd ki, amid van, de azon akadjanak meg a szemek ám. Domboríts. Mi van? Pucsíts? Az meg milyen szó, te? Még a végén én is tanulok valamit tőled. Na szóval, akkor pucsíts. Jól mondom? Na látod! Jó lenne, ha te is ilyen gyorsan tanulnál. Aztán, ha jön a kuncsaft, lassít, lehúzza az ablakot, oda könyökölsz és eladod a portékádat. Mondjuk, ha én behajolok, betöltöm az egész ablakot, sima liba. Találj ki valamit te is, valami autentikust. Tudod, mi az? Ami csak a tiéd, amit csak te tudsz, érted. Ezt a múlt héten tanultam az egyik törzsvendégemtől. Okos ember ám az! Na, figyeljé’ kisanyám, me’ csak egyszer mondom el. Most jön a java. Meg kell egyezni az ürgével. Nem adod magad olcsón, me’ akko’ másnap itt lincselés lesz és hátrakötik a sarkadat, megértetted? És más farkát nem csábítjuk el. Egy kicsit kell dolgozni érte, de majd kialakul a saját köröd is. Már, ha bírod. Gyomorral. Julcsit és Timit mostanában nem láttam, pedig ők is régóta űzték az ipart. Lehet, hogy Gyuri áthelyezte őket a bekötő útra. Tudod, nem árt a vérfrissítés a sarkkörökön. Milyen hülye szó ez, hallod? Átveheted a kuncsaftjaikat szépen lassan. Remélem, jól pörög a nyelved is, me’ őket nem kellett félteni, ha érted mire gondolok. Bár ők nem voltak ilyen girhesek. Szerencse, hogy éjjel dolgozunk, me’ rajtad átsütne a nap, kisanyám. Na, figyeljé’, me’ csak egyszer mondom el. Hé, hová mész? Még nem végeztem. Elég volt belőlem? Hová csapod be azt a vézna seggedet, te? Az az én törzsvendégem, hé!A sor
Pirkad. A gyár kürtje a sorban talál. Pedig szeretem nézni az ablakból, ahogy a fehér füst sípolva tovaszáll. Hat óra. A sorban többen órát állítanak. Már, akinek van. Eddig síri csend. Valaki rágyújt. Köhécselés. Mozgolódás. Inkább nótára gyújtott volna, morog Béci bácsi. Bagoly mondja. Ő a házunk főmumusa. Őszbeforduló, dohánytól rozsdás, bozontos bajuszával mindig megijeszt minket, ha a lépcsőkön futkározunk. Nyurga csontos karját felemelve, keze ökölben, gurgulázó füstös hangon ordítja utánunk, hogy lesz hadd el hadd, csak kapja el a grabancunkat. A köpenye lebeg körülötte. Gonosz varázsló.
A koraőszi nap első sugara megcsillan a blokk egyik ablakán. A kirakat üvege tart neki tükröt. Ott is megnézi magát. A vékony sugarak a bolt poros polcain táncolnak. Néhány pufulec és konzervdoboz foghíjas sorai merednek ránk. Apáék azt szokták mondani, hogy Béci bácsi konzerválta magát. Jobban megnézem. Nem is férne el egy konzervdobozban. A havi étrend foltjai a tavalyi hólével együtt a köpenyén. Bármilyen évszak, Béci bácsi ebben ágál. Köpenyelvtárs egy igazi divatdiktátor. Büdös.
A bolt hétkor nyit. De korán itt kell lenni. A hátul állóknak nem jut tejföl. Csak szerdánként jön. Ha jön. A múltkor nem volt szerencsénk.
Mozgolódás támad. A kirakat mellől nem látok ki, mert a sor háromszorosára dagadt. Na, ez is megjött, mit keres itt ilyenkor, hallatszik a bajuszok alól. A magas sarkú kopogását egy feltupírozott rózsaszín haj követi.
– Oh, Karcsi bácsi, jó reggelt, kedves! Látja, már megint elkéstem! Hogy maga milyen csinos, mindig! Ez a kockás zakó kifejezetten jól áll magának – kezdi a sipítozó hang.
A hideg már beleállt a lábaimba, de most táncolni kezd a gerincemen is. Karcsi bácsi dörmög, nem tud neki ellenállni. Tudom, elpirul. Özvegy ember az első emeletről. Minden jó szónak örül szegény. A sorban elégedetlen morgás hallatszik a nők részéről. Büdös kurva. Hogy dögölne meg az ilyen. Már megint kezdi.
– Karcsi bácsi, kedves, segítene nekem? Olyan kényelmetlenek ezek a magassarkú csizmák. Nem akarok itt ácsorogni. Ezekkel… Volna olyan drága, venne nekem is egy csupor tejfölt? Tudja, most jövök ez éjszakából. Este újra színpad. Pihennem kell – nyafogja.
– Állja csak ki a sorát maga is! – hallatszik egy erőteljes női hang.
– Kedveském, magának nem osztottam lapot! – csattan fel a fejhang.
– Még neki áll feljebb!… – így egy másik.
A sor szétnyílik előttem. Az ingyen cirkuszt mindenki látni akarja. Amennyire tudok előre lopózok a sorban. Mimózáné az a másodikról. A rózsaszín búrájával, állandó csodálkozó szemeivel nem is lenne baj. A csend és a távolság eddig is jól állt neki. Amikor beszél gülüszemei még jobban kidudorodnak a szemüregből, szemöldökei a homloka közepéig szaladnak, kirúzsozott szájában alig férnek el a fehérített lapátfogak. Hosszú lakkozott karmai görbén hangsúlyozzák mondandóját. Bundában illegeti magát. Amúgy öreglány és otthon lép fel. Senki nem ismeri a múltját. Esténként a behúzott, fényben úszó függöny árulkodik arról, miféle műsort adhat.
– Menjen innen a pokolba, ha nem akar sorban állni! Ingyenélő! Mit képzel ez? Múltkor is ez volt! Mindig ez van! – harsog a sor. Az arcát nem vállalja egy se.
Az egyre harsányabb hangorkánnak a bolt sápadt neonfény-villanása vet véget. Fél hét. Az unott eladók nem néznek ránk. Arcunkkal kitapétázzuk a kirakatot. Mimózáné eltűnik. Karcsi bácsi elégedetten dünnyög. Síri csend. Anya meleg keze megtalálja az enyémet. Ügyes voltam. Innen átveszi. Hazarohanok. Kimelegszem. Vár a finom reggeli. Aztán a suli. Este rakott káposzta lesz. Tejföllel.
