(költői fikció Petőfi Sándor és Tompa Mihály Az erdei lak című versei alapján,
az eredeti művek sortöredékeinek felhasználásával)
Petőfi: Mint a szív, mondhatnám azért hívtalak
hogy lásd szabad erdőben szabad őz szalad.
Tompa: Völgy felett, a bérc alatt, közepén
a csend városában ülünk te meg én.
Petőfi: Szalmafödelét e háznak Hernádkakon
csodálom, tetszik így, magam azon kapom.
Tompa: A kis csermelyt a Hernád váltja itt
üldögéljünk szótlan itten egy kicsit.
Petőfi: Mint kergetett őz úgy szökne, repülne a vérem
szárnyalása lenne legszebb fenn az égen.
Tompa: Görcsös águ bükkel fákkal gyűlne bajod
de repdess csak bátran, ha tényleg azt akarod.
Petőfi: S a viráglyánykákhoz mit szólsz barátom, Mihály?
A főút mellett ’bizisten legszebb e táj.
Tompa: A vad-szőlő gazdag fürtjeit vad nap érlelé
perzsel az, ha kisétálsz később Gesztely felé.
Petőfi: A nap és a szellő mire jó ugyan, ha a költő
/ szabad / szívében csak meddő sor fogan?
Tompa: Míg fiát a fatetőkre a rigó nyugalommal bízza
a költő és barátja azalatt közös versét írja.
Petőfi: A hegyek tetőin ott lesz majd, ott e költemény
két sort te írsz alább aztán kettőt meg én.
Tompa: Zúg az élet, zúg vásári népe.
Írjuk meg! Miért nem jutott ez előbb az elmémbe?
Petőfi: S búgó vadgalamb szárnyak susogása.
Írjuk hát, igen! Tollak alatt papír surrogása.
Tompa: Itt a hajnalt éber költők keltik és kettős verselés
ez idő tájt nem sok, s nem kevés
Petőfi: Nincsen itten rabság senki nem szab gátat
sem a házinéni, sem más nem ugráltat
Tompa: Tengeren csend és vihar. Jó nekünk itt látod.
Békességgel írjunk meg egy békésebb világot!
Fehér: Hinni avagy látni csak / emlékeimben Hernádkak
