Jacsó Pál: Miskolc igrice, énekes cselédje, Miskolc vőlegénye. Akik ismerik őt, mindenki Palkóját, bizonyára egyiket sem találják túlzónak: ez a csupaszív, közéleti ember, költő, dalnok és versmondó, számos civil szervezet tagja, de nem ám afféle díszpinty, hanem azokban valósan tevékenykedő ember megérdemli ezeket a jelzőket.
A várost megjelenítő írásai bensőségesek, nosztalgiázók. Mintha egy jóillatú, madárcsicsergéses ligetben járna az ember: ráismer fáira, madaraira, s az otthonosság érzése tölti el. A Hatvan é(r)v Miskolc maga a mindig derűs Jacsó, akiből árad a harmónia.
A szerző így vall magáról: „Miután 0 óra 10 perckor születtem, a Jóisten minden tegnapról még megmaradt tulajdonságot is az én batyumba tett, amit másnak elfelejtett odaadni, csakhogy teljesítse a napi tervet. És mellé még megkaptam a saját – személyre szóló – hátizsákomat is, így létrehozott egy előre nem tervezett személyiséget, majd finoman kipöckölt az ajtón, ahol nem fogadott senki, mert a tegnapi műszak munkaideje már lejárt, a hajnali meg még csak készülődött.”
Tekintsünk túl esztétikumon, hogy eljussunk az etikumhoz. Illyés Gyula költészetére jellemző ez a kettősség, esztétikum és etikum harmóniája, egyenrangúsága. Ő mondta, hogy az a magyar, akinek fáj Trianon, én pedig azt mondom, az a miskolci, akinek fáj az utcán hagyott szemét, a hámló vakolatú ház, a Népkertben a hermák hűlt helye. Neki nem csak fáj, de tesz is ellene: most éppen ezzel az emberséges, szíveket megérintő könyvével.
123 Megtekintés 2 Perc
