35 Megtekintés 18 Perc

Hallgassunk a szívünkre!

Let’s listen to our hearts!

Sorstársa vagyok Stark Istvánnak, amennyiben én is láthattam orvosi monitoron saját szívem ereit, aztán nekem is felvágta egy orvos a szegycsontomat, kivette testemből a szívemet, majd lecserélte az egyik billentyűt és az aortát, visszahelyezte s újra működésbe hozta. A műtét közben egy műszív tartott életben, de aztán már, s azóta is (több mint egy évtizede) a „megjavított” sajátom. A szívműtét számomra is olyan élmény volt, amely arra késztetett, hogy egzisztenciális szempontból vessek számot élet és halál megannyi kérdésével. Teoretikusként korábban sokat foglalkoztam a témával Kierkegaard, Nietzsche és Heidegger szövegeit értelmezve, irodalmárként is a német koraromantika és az angol romantika szépirodalmi klasszikusait olvasva, de a műtétemmel mindezeket megelőző, „önös” szempontom lett hozzá. Talán ez is magyarázza, hogy Stark szív-munkái számomra gazdag értelmezési mezőt nyitnak fel.

       Amikor a szívműtétem előtt próbáltam érdemben számot vetni a saját lehetséges halálommal, ennek részeként nem az olyan filozófiai szövegeket olvastam újra, mint Søren Kierkegaard: A halálos betegség című könyve vagy Jacques Derrida: A halál adománya című esszéje, hanem szépirodalmi alkotásokat (Tolsztoj Iván Iljics halála című művétől Nádas Saját halál című kötetéig). Ebbe a csoportba soroltam az egyiptomi Halottak Könyve feljegyzéseit is. E papírusztekercsre írt, eredetileg a halottak mellett elhelyezett szövegek mindegyikében az emberi szív a központi motívum. Úgy tekintették az emberi szívet, mint amely képes tanúbizonyságot tenni a testről, amelyben dobogott. Stark István munkái ezzel a hagyománnyal nem foglalkoznak – e kötetben is reprodukált munkái a bibliai szívértelmezések perspektívájából indulnak ki. E szerint aki a szívének engedelmeskedik, az lelke üdvössége helyett az érzéki örömöket engedi érvényesülni, ami veszélyes út lehet, mert az ember szíve nem feltétlenül jó. Mi a megoldás? Jeremiás szerint egy olyan lelki aktus, amit a szív körülmetélésének nevezhetünk: „Metéljétek körül magatokat az Úrnak, és távolítsátok el szívetek előbőrét!” (Jer 4,4). Ám a keresztény szív-értelmezések ennél sokkal árnyaltabbak lettek: főként Krisztus Szent Szíve kultuszának köszönhetően a középkorban megjelent bennük az Isten és a hit megváltó szeretetének gondolata. Az ehhez kapcsolódó ikonográfiai hagyományra utalnak Stark István munkái is. Nem tudjuk biztosan, honnan ered ez a kultusz, de vélhetően szerepe lehetett benne a híres német bencés apácának, Heftai Szent Gertrúdnak, aki beszámolt egy látomásáról, amelyben találkozott Krisztussal és sebzett mellére hajtva a fejét meghallgathatta az isteni szív erőteljes dobogását. Ettől az élménytől megváltozott Gertrúd élete, mert rájött, hogy a szeretet egyetemes hangját hallotta. Meglehet, így válhatott a szeretet allegóriájává a lángoló szív, ezért lehetett ez a kép (mások mellett) Szent Ágoston és Szent Teréz attribútuma. Bár már az antik görög költészetben (például Szappho verseiben) szintén összekapcsolódik a szív és a szeretet; Platón az emberi érzések forrásának, Arisztotelész pedig nemcsak az érzelmek helyének, hanem az ember közepének tekintette, az érhálózatot is bevonva az elemzéseibe. Néhány évvel Szent Gertrúd halála után született az a kép, amely olyan ikonként ábrázolta a szívet, ahogyan ma is szokás: két, egy pontban végződő lebenyként. Ebben az ábrázolásban, mely a Nagy Sándor életét bemutató krónikába került be, a szív már egyértelműen a szerelem és a szeretet primer szerve. Így öröklődött tovább ez a hagyomány a reneszánszban, mások mellett Szűz Mária jelvényévé válva. Ugyanakkor nem szűkült be a jelentése – jogosan tételezhette az érzelmek központi szervének Blaise Pascal, amikor a Gondolatokban ezt írta: „Istent a szív érzi meg, nem az ész. Íme, ez a hit, a szívünkkel, nem pedig az érzelmünkkel érezhető Isten.” Néhány emberöltővel később Jean-Jacques Rousseau, a Felvilágosodás klasszikusa már a saját szívére hivatkozik a Vallomásokban: „Egy embert mutatok be a maga természetes valóságában; s ez az ember én magam leszek. Egyedül én. Érzem szívemet és ismerem az embereket. Nem hasonlítok senkire, akiket láttam.” Ez idő tájt már évszázadok óta (a reneszánsz szerelmi versekkel kezdődően) a szépirodalom első számú szimbóluma a túláradó érzések tárhelyeként elgondolt szív. Ez a státusza a romantika idején tovább erősödött s máig megmaradt. A szerelmi búbánatot szívfájdalomnak nevezhetjük; a lelkiismeretes emberre azt mondhatjuk, hogy szívén viseli a dolgait vagy hallgat a szívére; akinek lelkiismeretfurdalása van, annak nyomja a szívét valami; az önzetleneket csupaszív embereknek hívjuk; s aki bátor, annak helyén van a szíve.

    Mindez megjelenik Stark István munkáiban is, de a metaforikus utalásokat ezekben csak úgy érthetjük, ha újra és újra szembesülünk azzal, hogy a szív jobb és bal félből áll, s mindkét fél további két részre, a pitvarokra és a kamrákra oszlik. Látnunk kell, hogy a szív egyes részeit billentyűk választják el egymástól, amelyek biztosítják, hogy a vér csak egy irányba haladhasson. Látnunk kell a kis és a nagy vérkört, a szívet tápláló koszorúereket, amelyek az aortából erednek. Látnunk kell, hogy ez a szerv távolról sem puszta szimbólum, hanem fantasztikusan gazdag és sérülékeny rendszer. Az orvosoktól szakmai elvárás ennek korrekt ismerete, de Stark munkái nem (csak) nekik készültek, hanem mindannyiunknak, akik képesek vagyunk esztétikai perspektívában viszonyulni a látványhoz. Nekünk különleges élmények lehetnek ezek a művek, mert eleven módon nyílik fel bennük egy páratlanul gazdag tudományos, bölcseleti és művészeti hagyomány.

Let’s listen to our hearts!

I share the same fate with/of István Stark, as I also watched the veins of my heart on a medical screen, my sternum was also cut open, my heart was removed from my body, one heart valve and aorta were replaced by a GP, who later placed my heart back and restarted it. During the operation, an artificial heart kept me alive, but since then for more than a decade now, my own „repaired” one. The heart operation for me was also such experience that made me assess the very many questions of life and death from an existential point of view. As a theoretician, I surveyed the works of Kierkegaard, Nietzsche and Heidegger, as a literary man I was reading the classics of German early romanticism and English romanticism earlier, but with the operation I gained my own “selfish” viewpoint. As a consequence, the heart-works of Stark open a wealthy interpretation field for me.

Before my heart operation I intended to face with my own possible death. As part of it I was not to re-read such philosophical works like The Sickness unto Death by Søren Kierkegaard, or the novel of Gift of Death by Jacques Derrida but literary works (from The Death of Ivan Ilyich by Tolstoy to the Own death volume of Nádas). I also listed here the texts of the Egyptian Book of the Dead. In these texts, written originally on papyrus and placed next to the dead, the central theme is the heart. They viewed human heart, as something that can testify the body which it was beaten in. István Stark’s works do not deal with this tradition – the starting point of the reproductions appearing in this volume is the perspective of biblical heart interpretations’. According to this, who obeys to its own heart, that lets sensual pleasure predominate, that might be a dangerous way because the heart of a man is not by all means good. What is the solution? According to Jeremiah, such spiritual act that is called circumcision of the heart:  Circumcise yourselves to the LORD, and take away the foreskins of your heart (Jer 4,4). However, Christian heart-interpretations became much more subtle: thanked to especially the cult of the Sacred Heart of Jesus, the idea of God and the belief of saviour love in the middle ages. István Stark’s works refer to the connected iconography tradition. We do not know exactly from where this cult comes but supposedly the famous German Benedictine nun, Saint Gertrud of Helfta played a role in it. She reported about a vision in which she met Jesus, leaned her head on his wounded breast and listened to the strong beat of divine heart. The life of Gertrude changed from this experience because she realised that she had listened to the sound of universal love. This way, the Sacred Heart might have become the allegory of love, this is why this vision/picture, next to others, is the attribute of Saint Augustine and Saint Therese. In antique poetry (e. g. in the poems of Sappho) the heart and love is also connected; Plato meant it as the source of human emotions, while Aristotle viewed it not only the place of emotions but the middle of humans including the vascular network into his analysis. The picture, which shows the heart similarly to our days’ depiction as an icon with two lobes ending in one point was born some years after the death of Saint Gertrude. On this representation, that is part of the chronicle showing the life of Alexander the Great, the heart is the primer organ of love and passion. This tradition had been inherited in the renaissance and became the badge next to others of the blessed virgin. At the same time, its meaning has not been narrowed – for example Blaise Pascal could rightly wrote in his Thoughts the following: “It is the heart which experiences God, and not the reason. This, then, is faith: God felt by the heart, not by the reason.1 After some generations, Jean-Jacques Rousseau, classic of French Enlightenment, refers to his own heart in his Confessions: “I mean to present my fellow-mortals with a man in all the integrity of nature; and this man shall be myself. I know my heart, and have studied mankind; I am not made like any one I have been acquainted with, perhaps like no one in existence”.2 By this time since hundreds of years (starting with renaissance love poems) the number one symbol of literature has been the heart, that was meant to be an overflowing container. This status was emerging around the romantic period and has remained up-to-date. We call love sorrow heartache; tell to a conscientious person that they have the others’ interest at heart; those who have remorse have heavy hearts, selfless people are all heart; courageous people are lion-hearted.

       Everything above appear in the works of István Stark but their metaphorical reference can only be understood if we face again and again with the fact that the heart contains a right and a left side, that they both are parted into another two parts, the atriums and ventricles. We must see that certain parts of the heart are divided by heart valves which ensure the right way the blood flows. We must see the pulmonary and systemic circulations, the coronary arteries that nourish the heart and derive from the aorta. We must see that this organ is not a mere symbol but a fantastically rich and vulnerable system. Knowing it correctly is professional expectation from doctors, though, the works of Stark are not (only) meant for them but for all of us who are ready and able to relate from an aesthetical perspective to the view. These works of art may be very special experiences for us as they briskly open a uniquely wealthy scientific, philosophical and artistic tradition.

Podlovics Éva fordítása

1.Translated by W. F. Trotter. https://www.gutenberg.org/files/18269/18269-h/18269-h.htm Downloaded: 10. 07. 2023.

2.Translated by S. W. Orson, 1896. https://www.gutenberg.org/files/3913/3913-h/3913-h.htm Downloaded: 10. 07. 2023.

(1968) filozófus, esztéta, a debreceni MODEM első igazgatója volt, aztán a Műcsarnok főigazgatója, majd a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum vezetője. 2020 óta független kurátorként dolgozik. Számos kortárs művészeti kiállítást rendezett külföldi és magyar múzeumokban.