Ott, ahol

Tompának és Hermanéknak

Ahol minden együtt,
ahol mindenhol egyedül.

Ahol szoborrá dermed az idő.
Ahol Ottó madárdalt fest.

Ahol Mihály hangja
szórt morzsa,

levélről-levélre
szétszóródó rezgés.

Léptek nyomában
elmosódó testek,

a föld szaga, cseppkövek, időcsomók.
Kövek beszélnek.

Csend hangjai – rajz és szó
összekeverednek.

Közös csendjükben
a víz suttog,

séta és megállás,
a percek peremén.

A ködben táncolnak –
hárman.

Villanásnyi ösvények
végtelen képe előttük.

Alig kivehető mozdulatuk
új világok létrejöttét idézik elő.

Kamilla szemei,
a papíron – mint napszövet,

tengernyi idő,
éteri megváltás.

A szálló árnyéka
látomás vagy jövő.

Érintések
szóban és kézben.

Felfedezőútra indulnak,
idő szövetén lépnek át.

Ahol minden együtt,
ahol mindenhol egyedül.