Csak nézték, csak nézték

Tompa úr mondhatnánk elcsodálkozott
hogy Herman úr úgy néz ki mint Tolsztoj
Pele-lakot szerfelett csodálta akár a madarak atyját
örült hogy végre megismerheti kedvesét Kamillát
séta közben járták körbe a kertet
a két malomkerék most is hangosan feleselt
ret-ket, ke-nye-ret, ret-ket, ke-nye-ret
a telek fő-fő ékességét látva
csillant meg a Fehérkő-lápa a völgy határában
bár Tompának most már fájt a lába
a kétfejű fenyőt okvetlen látni kívánta
azt a híreset amit Ottó úr mindig visszametsz
Kamilla felvetette írjanak róla mesét de Tompa
a vadszőlősben látott burjánzó költeményt
s Ottó úr úgy nevetett mint a fán összerázkódó tűlevelek
mesélte hogy Kamilla tervezte a házat
ahová megfáradt szíve mindig hazatalálhat
e hely szépségét a Bükk-hegység ősi flórája adta
míg a fák árnyéka alatt nevüket egy papírlapra
vésték itt a páfrány ott a vadvirág szépségét dicsérték
Tompa ismerte a pókokról írt értekezést
mégis a halakról kezdett diskurálni s
ahogy odakint ezüstösen megcsobbant a Szinva
meg se rándult Herman úr arcizma
nézték csak nézték ahogy az estét
felcsippenti a reggel, mintha madáreleség.