44 Megtekintés 16 Perc

Költészet napja Berekfürdőn

Emlékezvén a költészet napján Körmendi Lajosra

Sokat köszönhetek Körmendi Lajosnak, aki a keletkutatás szép pályájára állított, amikor 1984-ben a karcagi Györffy István Nagykun Múzeumban kezdtem dolgozni. Akkoriban ő is ott dolgozott, barátságát és kitüntető figyelmét végig éreztem. Ő tanított meg könyvet szerkeszteni, a könyvkiadásra, a Barbaricum Könyvműhelynek alapító tagja és Körmendi társelnöke voltam élete végéig, aztán utódja két éven át.
Vannak írók, költők, akik nevével eggyé válik a város, ahol élnek. Szabó Magdáé, Kiss Tamásé, Tar Sándoré Debrecen, Körmendié Karcag, illetve Berekfürdő, hiszen ezt az aprócska falut ő tette az irodalmi palettára. Ám ha őszinték akarunk lenni, a Nagykunság egészében otthon volt… A Boldog emberek című kötetének és a Jászkun Krónika Árapály című rovatának főszereplői a kunsági kisemberek voltak. A hétköznapi hősök… Meghatóan vall a szülőföldről: „Én mindent a Kunság jegyében írtam, még ha konkrétan nincs is benne, látens módon mindig ott van… mert nekem a Kunság az Ég Oltára.” – idézet a Magyar Katolikus Rádióban 2004. dec. 19-én elhangzott riportból.
Író, költő, műfordító, akinek a háza mindig nyitva állt s be lehetett térni annak, akinek tanácsra vagy csak megerősítésre volt szüksége. Vajon honnan vette mindehhez az erőt?  Bízvást állíthatjuk, hogy a Nagykunság legjelentősebb hatású irodalmára, írója, költője, műfordítója, mindenese volt, aki 22 kötetet jelentetett meg. Posztumusz még négy kötete látott napvilágot.

A Kunságon úgy nő fel az ember, hogy nagyon korán találkozik azzal a különös történeti tudattal, amivel a más vidékről valók nemigen tudnak mit kezdeni. Kuntudatnak mondjuk. Olyan etnikai tudat ez, ami a Kunság kultúráját a keleti, közép-ázsiai kipcsak török népekhez köti.
Körmendi Lajost ez a világ ragadta meg. Egy olyan népesség kultúrája, amely valamikor kunként jött ide, s magyarként lépett Európába. Részben ez, részben a turkológus Mándoky Kongur Istvánnal való barátsága okán fordult Körmendi Lajos érdeklődése a keleti rokon népek felé. Az 1980-as évektől több alkalommal utazott Keletre: Mongóliába, Kínába, Kazakisztánba, Kirgizisztánba, Tatárisztánba. Voltak Törökországból jövő vendégei is, így Hamdi Mert író, vagy 1985-ben Naciye Güngörmüş, hungarológus, még egyetemistaként, később az Ankara Egyetem Hungarológiai Tanszékének vezetője, Móricz Zsigmond, Jókai Mór, Képes Géza, Kós Károly és Körmendi Lajos műveinek fordítója, Hilmi Ortaç hungarológus, Szabó Magda török fordítója. Így lehetett Körmendi munkássága szakdolgozati téma az Ankara Egyetemen. Akkoriban nemigen jött hátizsákos török diák úgy hozzánk, hogy ne zsugorgatta volna a zsebében Körmendi címét.

Körmendi igyekezett jobban megismerni a rokon népek költészetét és egyre több kiváló műfordítással állt elő. Költői játékból a mongol rímelést is megtaláljuk az eszköztárában. A keleti rokon népek költészetének tolmácsolásában, úgy érzem, A puszta fiai (kazak költők versei Körmendi Lajos fordításában) című szerény megjelenésű, de annál nagyobb értékű kötet az a magaslat, amivel magyar költő nem állt elő korábban.
Műfordítói műhelyt is alapított, amelyben Vízkeleti Erzsébet, Szalai István és jómagam is részt vettem. Mivel az 1980-as években török, pláne közép-ázsiai török irodalom csak kézen-közön jutott el hozzánk, az orosz fordításban megjelent török, tatár művekkel dolgoztunk, illetve Mándoky Kongur István révén olykor török kiadású kötet is eljutott hozzánk. Fantasztikus időszak volt, az első dobrudzsai tatár folklórfordításaim a Szent forrás – válogatás a türk népek irodalmából, Karcagon, 1988-ban kiadott kötetben jelent meg.
Badrutdin kumuk költő, a Dagesztáni Írószövetség akkori elnöke 1994-ben járt Karcagon, a műfordító műhely, de leginkább a Körmendi-család és az én vendégem volt, mivel a hat héten át tartó magyarországi programját én szerveztem. Később, amit Körmendi Lajos már nem érhetett meg, a karcagi tartózkodásáról és a turkológus Mándoky Kongur Istvánnal való barátságról Mahacskalában kumuk nyelven, majd később Ankarában török nyelven megjelent  Az elszakadt kengyel c. könyve sok fotóval, verssel, személyes vallomással.

Az egyik utolsó riportjában azt vallotta Körmendi Lajos: „Az én mániám a Kelet és az irodalom”. Minden idegszálával érzékelte ezt a különös világot. A pásztorkultúrák nem állítanak katedrálisokat, hatalmas emlékeket. Nyelvükben élnek. A kazak jurta rácsa napóraként fertályidőt mér, s megvan rá a szava. A kazak kirgiz gyermek úgy nő fel, hogy hetedíziglen számon tartja a felmenőit, szüksége is van rá, mert a nyolcadik ágnál válik szét a nemzetség és ágai között ettől kezdve lehet házasodni. Ily módon védik ki a vérfertőzés, a rokonházasság veszélyét. Körmendi Lajost rabul ejtette ez a világ. Pontosan érezte és műfordításaiban vissza is tudta adni minden rezdülését.

Nemcsak műfordító műhelyt, hanem könyvműhelyt is alapított. Körmendi Lajos volt a megálmodója, és mondhatni egyszemélyes intézménye a Barbaricum Könyvműhelynek. Általa, az ő baráti kapcsolatai révén jöttek oda a kéziratok.
A Barbaricum Könyvműhely nemcsak a Nagykunság, hanem bízvást mondhatjuk, hogy a keleti országrész kiadójává vált. Természetes volt tehát, hogy a Karcagon szerkesztett Keleti örökségünk sorozatot is vállalta a kiadó. Ebben a sorozatban jelentek meg Mándoky Kongur István (A kun nyelv magyarországi emlékei), Pálóczi Horváth András (Hagyományok, kapcsolatok és hatások a kunok régészeti kultúrájában), Bartha Júlia (Keleti tanulmányok) könyvei és a török népek népköltészetét bemutató kötetek, úgymint a Kihunyó augusztus (Török, tatár, csuvas népköltészet – Cseh Károly fordításában), Amu darja széles vize (Válogatás a török népek folklórjából – Mándoky Kongur István fordításában), Örökké való tekintet (Mahammat Badrutdin kumik költő művei magyar nyelven Körmendi fordításában), Hoztam tenger mélyéről (Krími tatár népdalok és találós kérdések Kakuk Zsuzsa fordításában).
Amint a szépirodalom, kiváltképp a verseskötetek, úgy az orientalisztika sem érdekli különösképp a nagy könyvkiadókat, ezért is gondolunk hálásan a Barbaricumra, illetve Körmendi Lajosra, aki vállalta, gondozta a keleti témájú munkák megjelenését is. Példa nélküli nagy szolgálatot tett ezzel.
Most, itt Berekfürdőn, a költészet napján Körmendi Lajos síremlékénél állva mi mással is zárhatnám a rá való emlékezést, mint egyik műfordításával, Ebdirahmankizi Turszultán  kazak költő Kötelesség című verséből egy részlettel:

„Ne mondd, költő vagy, ha szakadatlan nem áradsz,
Ha megdöngetni az ég kapuját nem fáradsz!
Föld lakói közt, ha másokat is ügyelsz, óvsz,
Emberként akkor magad elé tán kiállhatsz.

Másnak nem ártasz, sok lesz majd a barátod,
„Ha magad után az ajtókat be nem vágod”.
Tán nem hiába éltél, ha mások arcán a
Vers-gyújtotta örömtüzet lobogni látod.”

Drága Lajos! Hiányzol nekünk. Emléked áldott!
Nur içinde yat! (Nyugodj örök fényben!)

Elhangzott Berekfürdőn, Körmendi Lajos síremlékénél, 2024. április 13-án

Berekfürdői megemlékezés a költészet napja alkalmából Körmendi Lajos síremlékénél. Emlékbeszédet Júlia Bartha orientalista, etnográfus, a modern török költészet fordítója mondott. A megemlékezés virágait helyezte el többek között a szervező Spanyolnátha művészeti folyóirat és a Vidám Pávai Művészeti Értéktár mellett Vidám Páva, Berekfürdő Község Önkormányzata, Bereki Irodalmi Társaság,  Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő, Berek-Víz Kft., Berekfürdői Turisztikai Nkft., Bod László Művelődési Ház, Berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor, Berekfürdői Veress Zoltán Általános Iskola, Magyar Küldeményművészeti Társaság.

Bartha Júlia Karcagon, 1955-ben született. Orientalista, néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének tagja. Kutatási területe a magyar folklór és keleti kapcsolatai, török néprajz, különös tekintettel a török népszokásokra és a török–magyar kulturális érintkezési pontokra a népművészet és a népi táplálkozás terén. Tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak, a Kőrösi Csoma Társaságnak, a Bereki Irodalmi Társaság, 1996-ban a Barbaricum Irodalmi és Művészeti Egyesület, Barbaricum Könyvműhely alapító tagja, 2005–2011 között elnöke. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja.