Minap a közösségi oldalon egy posztom is közösségivé vált: poétikai haszonszerzés céljából kerestem agyonhasznált, két szóból álló, bosszantó kifejezéseket, szókapcsolatokat repertoár-bővítés céljából.
Kun Marcella az e posztom alá gyűlt több mint félszáz hozzászólás-repertoárból partnerével, a mesterséges intelligenciával karöltve készített alkotást.
Határidőn és az Óperencián túlról is mindig érkezik alkotás.
Posztom postán maradója ez, színházvilágnapi poste restante.
Az eddigi emlékezetes Spanyolnátházások, többek között a Bartók plusz Operafesztiválokhoz és a Tompa plusz-projektekhez kapcsolódó 24 Légyott, 10 mail art biennálé, 103 lapszám, 45 könyv, 31 kertfesztivál szellemében, azok legvidámabb pillanatait is megidézve, Kun Marcella az MI-től azt kérte, hogy az agyonhasznált kifejezésekből szülessen meg az idén húszéves Spanyolnátha kicsúfolója.
A teljes szövegből, melyből a költészet napján hernádkaki, miskolci és berekfürdői megemlékezéseken is debütálnak majd részletek, hangozzék el most egy előzetes, kis-repertoárnyi mozzanat, ezzel is köszöntve a ma ünneplőket.
Legyen ez a megmosolyogtató költemény egyben főhajtás is a színházi világnapon mindazok előtt, akiknek köszönhetjük, hogy agyonhasznált, „szürke hétköznapos” kifejezéseink elől a színházba és színészmúzeumba menekülhetünk, hogy átélhetjük azt a csodát, amelyet csak ők nyújthatnak.
Hát szerintem jól megkaptuk, inkább felolvasom, aztán meg se merek szólalni.
Repertoár
Lélekcsattában, lobbogölelésben, spanyolhátházban
vágyhullámzó örömpatak. Az egész világ füstölt
marhaínház. Ugyannő csontrágod, nátha, százhúsz
éved nehogyhigyeddmá, hogy van még hátra.
Fővilágosítónk hastagtánca hangokat addig hátha
hátra körbefon. Kéktenger semtükre suhanó
szárnyakon szárnyal, lélek táncol, nagyon kavargó
érzelem mélykering. Dadaista kánaán elszórtan terítve,
csillaghasgatott vízöntők birkaviadal-álma szövi ködbe
magát. A fegyverszekrény nem üres, előtte bicentrenál
a lándzsazáró cirmos. Jézus Pistus, a szuper sztáj
Liszt szerint világot jelentenek amishmás szemében
a szálkadeszkák. Kármelartista? Ok. Ferences? Rendi.
A színpadon az ész megkillbilláll. Na jól van, örüljetek:
éljen mindenki, aki jubilál.

