„Megnő a gond, kevés a haj,
és sokszor fordítunk hátat.
Mégis, ahogy mi szeretjük,
szeressétek ti is, e pirosló téglákat,
s becsüljétek az iskolát,
s ha megbecsülitek a rendet,
melyen a béke alapul, egyszer
még hallhatjátok a Holdon is,
a kétszerkettőt magyarul.”
Mindig örömmel olvasok miskolci ihletésű gondolatokat. Különösen, hogy Jacsó Pál írásait sok helyütt sajátos, fanyar humor szövi át. Aki még tájleíró verseibe is képes belecsempészni olykor mindannyiunk és saját maga elé is görbe tükröt tartó mondanivalót. Szépírásaiban is tetten érhető az a pragmatikus gondolkodás, amihez az általa is megénekelt, szeretett alma mater – a „pirostéglás iskola” – matematika tagozatán eltöltött négy esztendőnek is lehet némi köze. Bár a jogászi hivatás eredményes gyakorlása is a logikus gondolkodásra épül. Talán ezért is tartja önmagát inkább érzelmes mesélőnek, semmint lírikus alkatnak. Jómagam is kedvelem Jacsó Pali írásait, azok megítélését azonban inkább a kritikusokra, és még inkább az olvasókra bízom, így Fecske Csabához hasonlóan, a szerző jellembeli adottságait emelném ki: aki igyekszik a szülői házból, parasztpolgári gyökereiből magába szívott, jó gazda gondosságával és szemléletével gondozni környezetét és emberi kapcsolatait, közösségeit. Verseivel és prózáival is, hisz, ahogy magáról írta egy helyütt, számára az írás inkább eszköz, mint cél. Eszköz a harmonikus, jó emberi kapcsolatok építésére, amelyekre ennek a városnak manapság legnagyobb szüksége van. Mindezek miatt tudok maximálisan azonosulni a szerző soraival:
„Ezért vegyük most kezünkbe
szép palack borunkat,
– a legjobbik fajtából! –
s kopogjunk be, keressük fel,
kedves szomszédunkat,
hisz közel van, nem távol!
Vigyünk neki ajándékba
egy tarisznya vígságot,
hogy szívéhez szóljon
minden kedves nóta,
együtt sírunk és nevetünk
itt. Évszázadok óta.”
Veres Pál
Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere
