A Mazsaroff-díjas képzőművész 1992. július 2-án született Miskolcon. Középfokú tanulmányait a Gábor Áron Művészeti Iskola és Szakközépiskola grafikai szakán végezte, felkészítő tanárai Horváth Kinga grafikusművész és Fata György formatervező volt. Az OKJ-s grafikusi képesítés megszerzését követően tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán folytatta, ahol mesterei Somorjai Kiss Tibor és Berentz Péter voltak. Diplomadolgozatát „MandaLand” címen írta, melyben a különböző módosult tudatállapotok, transzcendens, vallásos élmények képi lenyomatait vizsgálta. Az egyetemi évek alatt számos közös tárlaton, grafikai biennálén és triennálén részt vett és több egyéni kiállítása is nyílt. Tanulmányai befejeztével rajz- és festészet tanárként dolgozott a miskolci Premier Alapfokú és Művészeti Iskolában. A MissionArt Galéria újra nyitásával egy időben alapító tagja volt a Fiatal Miskolci Művészek Társaságának (FIMI), akikkel közösen és egyénileg is kiállított. 2022-ben Mazsaroff-díjban részesült, díjazottként kiállítását 2023-ban a Miskolci Galériában rendezték. Jelenleg Egerben él és alkot, állandó alkotója a Gyermelyi Művésztelepnek. Jelenleg az egri Eventus Üzleti és Művészeti Szakgimnázium oktatója. „Alkotómunkáit kezdetben a környezet alapos megfigyelése és leképezése jellemezte, olyan képkivágásokkal, melyek letisztult, harmonikus hangulatot árasztanak, megragadva a pillanatszerűséget, s a külvilág finom jelértékeit az aranymetszés figyelembe vételével. Egyetemi évei alatt absztrahált tájképek készítésével és a geometrikus formarenddel foglalkozott, melyeket sokszorosító grafikai technikák változatos palettáján hozott létre. Meditációs élményei hatására figyelme a mandalák és motívumok világa felé fordult, amely alkotásmódjában is hangsúlyos szerepet kapott. Összpontosított szemgyakorlatok és révülések útján jutott el a jelenlegi, természeti mintázatok megfigyeléséből eredő képi jelrendszerek kidolgozásáig. A képek készítése mellett aktívan foglalkozik költészettel és zenei produktumokat hoz létre. 2024-re tervezi megjelentetni első verseskötetét Fényünnep címmel, valamint ötödik, Elixír című zenei lemeze is úton van.”