csak nézem őket
egy fa mögül csendesen
közeledve
ahogy írnak
fejek szinte összeérnek
beszélgetnek hadarva és
suttogva nehogy megzavarják
a Hernád folyó nyugalmát
Petőfi és Tompa
előbbi szeme csillog
kezével hevesen gesztikulál
ahogy a vízre tekint
az utóbbi némán figyel
magányt sugároz
érzem energiáik kiegyensúlyozó
keveredését
közelebb lépek madarak
csicsergése rejti el
bakancsom hangját
egy házról van szó
Petőfi szavai erőt és
szabadságot adnak a laknak
amit ide építenének
a Hernád partjára
Tompa bólogat
elszigetelt nyugalomra vágyik
kezével méheket hessent
napoztatja arcát
megjelenik szemem előtt
az otthonos kis ház
viharoktól védve
ahova beülnék írni alkotni
míg Petőfi és Tompa
kinn ücsörögnek a parton
pont mint most
már ott állok felettük
még mindig nem vesznek észre
hanem írnak a papírra
egyikük adja a másiknak
míg meg nem telik
betűiket folytatnám én is
közöttük helyet foglalva
harmadikként tanítványként
szőném tovább erdei kakuk
történetét
