Másként forog. E címre a kötetnyitó, Apám volt c. versből kapunk magyarázatot: a költő apjának elvesztése óta forog másként a föld, ez egyetemes érvényű kép, ki-ki tanúsíthatja, hogy apja elvesztése után minden másként van, igen, a föld is másként forog. Hogy kik a hunyt mesterek, akik előtt a költő tiszteleg, az a kötet végére derül ki: verseikből vett töredékekkel, versmorzsákkal, utalásokkal idézi meg őket.
Üveges Tamás szívesen él a posztmodern egyik fő eszközével, az allúzióval. Utalások, reminiszcenciák hálózzák be a verseit. Megértése föltételez bizonyos irodalmi felkészültséget. De anélkül ki kezdene verseskönyv olvasásába? A vers rangot ad: olvasójának. Aki ráismer a főleg klasszikusoktól vett idézetekre vagy utalásokra – mások mellett József Attila, Kosztolányi, Pilinszky, Ady, és az ’56-os versben Tamási Lajos –, annak nyert ügye van, elér hozzá a vers üzenete. Olvasója szembesül a 21. századi ember létbevetettségének Heidegger-léptékű tragikumával. Az idézetek más-más kontextusba kerülve eltérő értelmezéseket kínálnak, feszültséget keltve kavarják föl az állóvizet, mobilizálják az esetleg statikus szöveget. A helytelenül alkalmazott idézetek, vendégszövegek viszont torzulást hoznának létre, szétesne a vers. Ám Üveges Tamást jó ízlése, felkészültsége megvédi ettől.
A kötet verseit áthatja a szelíd irónia, mely ez esetben a helyes látószög kiválasztása, és a szemlélt dologtól való optimális távolság megtalálása, vagyis a valóság megtisztogatása mindenféle feleslegtől, amire legtöbbünk hajlamos, a túlzásoktól. Erre törekszik Üveges Tamás, a költő. Hogy milyen sikerrel, arról képe lesz annak, aki elolvassa a verseket.
