Figyeljé’, kisanyám, me’ csak egyszer mondom el. Ez az én helyem! Ez az első napod, mi? Pláne! Már rosszul indítasz. Mi az, hogy nem vettél észre? Pedig elég nehéz nem észrevenni egy ekkora testet. Na, csússz egy kicsit arrébb. Mondjuk úgy két saroknyit. Úgy, hogy ne is lássalak! Még elcsalogatod a kuncsaftjaimat ezzel a girhes testeddel. Jó, hogy hogy nem rövidebb szoknyát vettél fel. Még összekeverem a cérnát valami szőrszállal. Ja, hogy neked olyan nincs is? Hah, hol élünk, hallod!?

utcánk mélységébe dőlne
nagyszobánk bal szélső ablaka jobban érezném magam
könyöklőjéről bámulva
a sötétséget ha drámai gondolatként foglalkoztatna csupán
furcsa recsegése öngyilkos dőlésszöge

– egyre csak súlyosbodó gondolatok Vácott – Kint: hőgutában fagylaltot nyalók. Kétbites befizetem-nemfizetem jövő. Kamálom ezt a vájbot… Ha kimondom, elundorodom magamtól… Én bent. A gond, a gondolatlanság kinn gondolázik az aszfaltcsatornákon. Betűjel nélküli degeneráció rajcsúrozik… Talán omegisták, vagy már új (t)rendszám kell nekik? Egy vakablak mögül légkondicionált horrorzajok… Ledtévén frissülő zombik zabálják a kiválasztódás […]

Szabadon veszem a levegőt tavaszunk óta, mostanáig.
Levelekre tapadt indulatport ver fel az eső irritálni.

Teleprüszkölöm az irodát. Szeretünk, alszunk, prezentálunk.
Szemetünk leviszem, kiürülök. Kikerülöm a fényt, szemen tágul.

Maradék vacsorát követő teraszi papsajt mályvaforgács
cigarettapapír-harisnyában, szavatolt növényi félrenyugvás.

Romániai magyarrá válni nem olyan nehéz, mint tíz kilót ledobni vagy Londonban lakást vásárolni. Kivéve, ha egy zsák pityókától szabadulunk meg, vagy az IKEA Kárpátokbeli erdőkitermelésből részesedünk. Minden más esetben kövesd bizalommal az alábbi lépéseket.