P. S. az esti gyorssal indult volna Miskolcra. Felszállás Kőbánya-Kispesten 19:50-kor, leszállás a Tiszain 22:30-kor. Az oldaltáska dagadozott az olvasnivalóktól, kéziratoktól. P. S. felkapta, de megállt a szoba közepén. Mégsem állíthat be Tompához üres kézzel.

Leszalad a Tabdi borozóba, gondolta. Ott nem drága a kimérős. Igaz, péntek lévén a hely tömve lesz, jutott eszébe a lépcsőházban. Már a sarokról látta, hogy nem tévedett. A járdán ácsorgók között aránylag gyorsan átjutott.

Sercegtek a gyertyák, miközben táncoló árny-párokat vetítettek a falakra. A zenét az árnyék-bálra a természet nyitott ablakon át beszűrődő muzsikája biztosította. Csodásan hegedült Monsieur Tücsök. Egyébiránt semmilyen élet nem mutatkozott az utolsó másodpercekben a kocsmában. A zenészek feszülten a szerszámukra készítették kezüket, vártak, mint a rajtra kész futók, hogy amikor kell, belevágjanak. A kocsma díszes vendégeit mintha csak odafestették volna, nem mozdultak, csak figyeltek. A versenyzők meg: a bajusz felpödörve, az ingujj feltűrve, penna a tintába mártva… „Rajta” – üvöltött a csapos, rávágva egy nagyot a pultra, jelezve, hogy a játszma elindult. A zenészek azonnal nekilendültek, hogy háttérmuzsikát adjanak a mérkőzésnek. A versenyművészek írni kezdtek, s csak úgy zengett tolluk munkájától a helyiség, miközben a lelkes szurkolóik biztatva kiabáltak nekik.
***

– Na ne! Ez tényleg megtörtént itt, Karcsi bácsi? – kérdezte Roland, a kocsma legfiatalabb vendége.
– Bizony, úgy volt, ha mondom – és válaszolt a legidősebbike.
Károly nyugdíjas pedagógus volt. Több, mint negyven évig űzte az ipart, addig, míg teljesen a vérébe nem ivódott az osztály vigyázz. Még nyugdíjas korában is visszament tanítani, de mikor már a krétát is remegve bírta felemelni, már csak portásként alkalmazták. Viszont, még belógott egy-két órára okoskodni, szóval ezek után egyszerűen kipenderítették az iskolából. Tettrekészségét és indulatát csak úgy tudta enyhíteni, hogy beállt Anakreón lelkes hívei közé, és a bor mámorával próbálta visszafogni csillapíthatatlan vágyát, hogy kioktasson valakit.

(költői fikció Petőfi Sándor és Tompa Mihály Az erdei lak című versei alapján,
az eredeti művek sortöredékeinek felhasználásával)

Petőfi: Mint a szív, mondhatnám azért hívtalak
hogy lásd szabad erdőben szabad őz szalad.
Tompa: Völgy felett, a bérc alatt, közepén
a csend városában ülünk te meg én.
Petőfi: Szalmafödelét e háznak Hernádkakon
csodálom, tetszik így, magam azon kapom.
Tompa: A kis csermelyt a Hernád váltja itt
üldögéljünk szótlan itten egy kicsit.
Petőfi: Mint kergetett őz úgy szökne, repülne a vérem
szárnyalása lenne legszebb fenn az égen.
Tompa: Görcsös águ bükkel fákkal gyűlne bajod
de repdess csak bátran, ha tényleg azt akarod.
Petőfi: S a viráglyánykákhoz mit szólsz barátom, Mihály?
A főút mellett ’bizisten legszebb e táj.
Tompa: A vad-szőlő gazdag fürtjeit vad nap érlelé
perzsel az, ha kisétálsz később Gesztely felé.
Petőfi: A nap és a szellő mire jó ugyan, ha a költő
/ szabad / szívében csak meddő sor fogan?
Tompa: Míg fiát a fatetőkre a rigó nyugalommal bízza
a költő és barátja azalatt közös versét írja.
Petőfi: A hegyek tetőin ott lesz majd, ott e költemény
két sort te írsz alább aztán kettőt meg én.
Tompa: Zúg az élet, zúg vásári népe.
Írjuk meg! Miért nem jutott ez előbb az elmémbe?

Tompa kései bűnbánata amiatt, hogy tűzbe veté Petőfi leveleit „Hisz nem valék én szomorú,Kínommal is vígan voltam én;Tűz és láng lakta keblemetS megégetett!Megégetett pályám felén.” Nem tudom, hogy elmondjam-e,Pontosan már nem emlékezem,Miként jöttek ilyen napok:Hunyni látszóParázs éledt föl éberen, És nemcsak a fényre éhesTűzhely torka villogott felém,Énbennem is pusztítóanLángra kapott,S megégetett pályám felén. Nem tudom, […]

Meghívtak egy „Face” csoportba,
„1845vs2023 poetry competition”.
Valami:PtFy, Apmot, C.Men,
nevű (jelenleg) slammerek.
Újráznának, így 178 év után.
Virtuálisan, már ismerik egymást,
avatarjaik gyakran
találkoznak, és tartanak,
irodalmi esteket,
a minecraft virtuális világában,
követőiknek.